A meztelen kutyákról
|
|
Sokan úgy vélik, hogy a meztelen kutyák csak az emberi agy szüleményei, az emberi kéz alkotta kopasznak őket. Valójában a természetben megtalálhatóak voltak, az ember csak később alakította tovább őket az elképzelései szerint. ![]() Úgy hiszik, hogy a kínai meztelen kutya az afrikai meztelen kutyából alakult ki. A kereskedők és tengerészek kereskedtek velük és így jutottak el az ősi tengerparti kikötőkbe szerte a világban. A kínaiak, akik a kisebb kutyákat kedvelték, szelektíven tenyésztették tovább az afrikai kutyákat kisebb méretben és így adták őket tovább. A felfedezők már az 1500-as években megtalálták ezeket a kutyákat Közép- és Dél-Amerikában szintúgy, mint az afrikai és ázsiai városokban. ![]() Bár az elnevezésük kínai meztelen kutya, a kínaiknak nem sok közük van a fajta modern kori alakulásához. Az 1920-as években Debora Wood hozta létre az első kínai meztelen kutya kennelt "Crest Heaven" néven és kezdte meg a fajta tudatos tenyésztését és a vonalak feljegyzését Amerikában. A híres burleszk táncos Gypsy Rose Lee is nemesítette a fajtát, miután egy mentett kínai meztelen kutya került hozzá és a fajta olyannyira elvarázsolta, hogy tenyésztésbe kezdett. Ez a két vonal az igazi alapja minden mai kínai meztelen kutyának. Az Amerikai Kennel Klub 1978-ban alakult és lett a fajta standardot adó klub. Az FCI hivatalosan 1987-ben ismerte el a fajtát és az angol standardhoz igazodik. ![]() Egy kicsit a genetikáról. A meztelenséget okozó gén (H) a kínia meztelen kutyáknál dominánsan öröklődik, a szőrt (h) pedig recesszíven (rejtve) örökítik.
Mindegy tehát, hogy két kopasz kutyát vagy kopasz kutyát párosítunk szőrős változattal mind meztelen, mind szőrös egyedek születhetnek egy alomban, igaz az arányok elviekben mások.
Két meztelen (Hh) kutya párosítása esetén. 25 % (HH) dupla meztelen gént kap, valamint 50 % (Hh) meztelen és 25 % (hh) púder kutya születik. A HH gén halálos, vagyis azok a kutyák, akik dupla meztelen génnel rendelkeznek életképtelenek és még az anyaméhben felszívódnak.
Még nem került bizonyításra az, hogy egy meztelen kölykök a születése után a halálos dupla gén miatt pusztult volna el, habár régebben helytelenül ezzel magyarázták a kopasz kiskutyák elhullását. |
|
Két kopasz párosítása esetén: > | |||||||||
![]() |
|
Színűk Bármely szín megengedett. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Szőrük A bőr nagyon finom, a tapintása puha és meleg. Gonodzása megegyezik az emberi bőrével. Hetente egy alapos fürdés nem árt. Nyáron pedig óvni kell a bőrt a felsüléstől. ![]() A szőrtípus lágy, selymes és egyenes közepes vastagsággal és hosszúsággal. A vastag, nehéz, hullámos és göndör szőr nem elfogadott. ![]() A kopasz kutyákat a kopaszságuk szerint három csoportba osztjuk. Mivel a három csoport a standardban nem, csak a köznyelvben került megfogalmazásra a személyes tapasztalat és szubjektivitás is közrejátszik bennük. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() A medium hairlessek, vagy közepesen kopaszok testén is van szőr. Főleg a lábakon és a háton, de a has és oldalak tájéka kopasz. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() A klasszikus értelemben vett hairy hairlessek vagyis szőrös meztelenek a legszőrösebbek, de a hasukon, esetleg oldalukon nekik sincs szőr! Első ránézésre is könnyen megállapítható, hogy bár szőrösebb, de azért kopasz kutyáról van szó. Sokan szeretik kiállítani őket, mert a nagy szőrtömegük miatt ők a leglátványosabbak, habár őket a legmacerásabb felkészíteni a kiállításra. Ahhoz, hogy jól nézzenek ki rengeteg kozmetikázás igényelnek, ezért hairy hairless kutyát csak az vállaszon magának, akinek nem gond ez a macera. Szinte az egész testüket borotválni kell, amire sokszor a bőrük nem jól reagál. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() A mai hairy hairlessek, vagy szőrös kopaszok sokszor annyira szőrösek, hogy a tenyésztőknek már születésükkor fejvakarást okoznak. A testük nagy felületen szőrös, ezért nehéz eldönteni, hogy kopasz vagy púder kutyákról van szó. A fajta eredetileg a kopaszságról szól, ezért a túl sok szőr ugyanolyan hibának tekinthető, mint a rossz fogazat vagy akár a félhere, hiszen a kutyák ezeket a nem kívánatos géneket viszik tovább az utódaikban! Az ilyen kutyák rontják a kínai kutyákról alkotott elképzelést és egy tenyésztőnek, aki a fajta "nemesítőjének" mondja magát nem lehet célja, hogy megfossza pont a "lényegétől" a "kopaszságtól" a fajtát! Nem mind arany, ami fénylik! Mit tegyünk, ha vásárlóként nem vagyunk meggyőződve arról, hogy milyen kutyust vásárolunk meg?
A berni egyetemen Svájcban már jóideje foglalkoznak a kopasz gén kutatásával. Jelenleg azt viszgálják, hogy a kopaszoknál a szőrösség milyen génpárokhoz kötötten és hogyan öröklődik. Ők meg tudják állípítani a DNS-ből, hogy a kutya kopasz vagy sem. De valljuk be nem sok értelme van egy olyan kutyát tesztelni, aki ránézésre inkább púder csak azért, hogy bebizonyítsuk, hogy a kutyánk kopasz, mivel a túlzott szőrösség úgyanolyan hiba, mint más tenyésztésből kizáró ok. Az ilyen kutyákat jobb, ha nem fogjuk tenyésztésbe és hobbicélra adjuk tovább ivartalanítva. Íme néhány fénykép. Jól látható, hogy sokszor a púderek hasa sem igazán szőrös születésükkor, bár később egyre több a szőr rajtuk és egyértelműen lehet már látni, hogy púder kiskutyákról van szó. Sokan ezt a "szőrhiányt" értelmezik tévesen és ez alapján állítják a kutyájukról, hogy kopaszok. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Fogak A meztelenek fogazata különbözik a szőrös változat fogazatától a meztelenséget okozó gén hatására. A fogazat legtöbbször hiányos, a metsző- és szemfogak alakja is jelentősen változhat. Gyakran előfordul, hogy a tejfogak, amik nagy reményekkel kecsegtettek, sosem cserélődnek le felnőttkori fogakká és ott ahol nem nőtt tejfog, később csontfog nő! Az is előfordul, hogy nem elég erős a gyökerük azoknak a fogaknak, amik kinőttek. Például a hegyes agyarszerű szemfogak is elég korán kihullhatnak. Az előzápfogak is hiányozhatnak a mezteleneknél, egy, kettő, de akár az összes is. Még a legjobb fogazatban is hiányozhatnak az első és második előzápfogak és ezt teljesen normálisnak kell tekinteni. Az agyarszerű szemfogakat és a hiányos előzápfogakat a standard nem említi, de ezek olyan tipikus jellemvonások, amiknek tudatában kell lennünk, amikor egy meztelen fogazatról beszélünk. ![]() ![]() Fülük A fülek nagyok és egyenesen hordottak rojtozás ill. rojtok nélkül. A lógó fül csak a púdereknél megengedett. A fül lehet borotvált. ![]() De akár meg is hagyhatjuk a szőrt a füleken. ![]() Mancsuk A kínai meztelen kutya mancsa eltúlzott nyúlmancs. A meghosszabodott ujjcsontok miatt úgy tünik, mintha plusz izületek lennének az ujjpercek között. Eltúlzott nyúlmancs:![]() ![]() ![]() ![]() Néhány hiedelem a kínai kutyákkal kapcsolatban. "A kínai kutyák nem lihegnek, mert a bőrükön verejtékmirigy van és izzadnak." A kopasz kutyák ugyanúgy lihegnek, mint szőrös társaik, csak a türésküszöbük magasabb. :) ![]() ![]() "Meztlent nem lehet meztelennel párosítani, mert egymással tenyésztve, leszármazottaik gyakorlatilag ritkán életerősek és a kölykök mindenféle rendellenességgel jönnek a világra."
A púderekre teljesen más okból volt szükség. Régen a kopasz kutyák anatómiai felépítése nem igazán volt a legjobb, hogy javítsanak ezen, szőrös kutyákat is tenyésztésbe vontak, sokszor nem is kínia meztelen fajkutyát, hanem uszkárt és más szőrös fajta egyedeit. A fogakkal is gyakran magyarázzák a púderek bevonását, hogy ezáltal a kopaszoknak jobb lesz a fogazata. Tapsztalataim szerint ez is sokkal inkább vonalfűggő. Összességében a cél valóban a fajta jobbítása, megerősítése volt, de ma már egyáltalán nem bűn, ha két kopasz kutyát párosítunk egymással bár sosem szabad megfeletkezni a púderekről, mert velük együtt sokkal nagyobb a kínai meztelen kutyák genetikai állománya. :) ![]() ![]() "A kínai kutyák törékenyek." A kopasz kutyák ugyanolyan kutyák, mint más kis testű fajtársaik. Úgyanugy alkalmasak kutyás sportra vagy terápiás kutyának. :) ![]() "Állandóan öltöztetni kell őket, mert megfáznak." Télen és a nagyon hüvős és esős időben természetesen kell ruha rájuk, de az év napos felében vidáman megvannak ruha nélkül is. :) Az öltöztetés sok embernél hóborttá vált már, hiszen ki tudna ellenállni egy csini kis masnis rucinak vagy egy vagány kapucnis polónak :) Mégis a ruha elsődleges célja az, hogy melegen tartsa a kutyát és kényelmes legyen a számára. ![]() A képeken a kennelünk kutyái és azoknak utódai, valamint a Bionity kennel kutyái láthatóak! Köszi Darija a képeket! :)
Erand kennel |