A nevem Rózsa Erika. Szegeden élek a barátommal. 2002-ben találkoztam először a fajtával, amikor megvettem az első púder kan kutyámat. Teljesen beleszerettem a fajtába és hamarosan két kutyát importáltam Ausztráliából és elkezdődött az Erand történelem.
Később importáltam kutyákat Belgiumból, Finnországból és vannak kutyáink a saját kennelükből is.
A kennel Erand kennelnév alatt kezdte meg a pályafutását, de tavaly szembesültünk azzal a ténnyel, hogy korábban a MEOE nem védette le a kennelneveket az FCI-nél, amit mostmár kötelezővé tettek. A kennelnév igénylést ismételten el kellett küldeni, de mostmár nem csak a MEOE-nek, hanem az FCI-nek is. Sajnos mivel már létezett ERANDA kennel és a kennelneveknek legalább négy karakterben el kell térniük egymástól, így változtatnunk kellett az addig használt kennelnevünkön. Az Erand Crest kennelnévre esett a választásunk, és a munkánkat ez alatt a kennelnév alatt folytatjuk.
Igyekszünk egészséges, a standard szerinti, kiemelkedő természetű kiskutyákat tenyészteni. A kutyáinkat teszteljük, amivel a fajtát szolgáljuk.
A kutyáinkat családtagoknak tekintjük. Jól szocializáltak. Rendszeresen járunk kutyaiskolába velük. Magyarországon és külföldön is kiállítunk.
|
|
Akikre büszkék vagyunk! :) |
HJCH HCH SRBCH Sherabill Playboy
|
|
HJCH HCH Sherabill Jezabeel
|
|
5XCAC, 2XRes CACIB, 2XCACIB, BOB Newbourne Go For Gold
|
|
SRBJCH Erand Amazing Man After Shave
|